A spanyol Laboral Kutxa Vitoria magyar játékosa decemberben, az orosz Lokomotív Krasznodar ellen szerezte ezt a kosarat, ami a legtöbb szavazatot kapta az Euroliga honlapján:
A második sem csúnya, a James Gist a Panathiankos játékosa mutatta be. Ez a két zsákolás kapta messze a legtöbb szavazot.
Egy játékos egy zsákolással vett részt a szavazáson. Hangának alighanem egy másik, április kosara is befért volna a top 10-be.
A látványos megmozdulások ellenére Hangának nem volt jó szezonja. Pedig nem indult rosszul, mert hiába esett ki tavaly a spanyol első osztályból a Manresával, a Laboral Kutxa Vitoria kivásárolta a szerződéséből, ezzel euroligás csapat játékosa lett. A 25 éves Hanga nem tudta elkezdeni az idény, decemberig sérült volt, utána két-három meccsenként újra megsérült. Kiegészítő ember lett, volt olyan meccse tavasszal, amikor csereként beszállva kosárradobási kísérlete sem volt.
Kiderült, hogy krónikus csontödéma gyötri, június elején plazmainjekció kezeléssel igyekeztek ezen javítani, három hétig egyáltalán nem edzhet, elképzelhető, hogy az idején elejét megint ki kell hagynia.
Hangát 2011-ben draftolta a San Antonio Spurs, de nem játszott az NBA-ben. Idén nyáron is meghívták San Antonióba, ha edzeni, játszani nem is fog, az ottani orvosok is megnézik a térdét.
San Antonióban úgy tűnik, nem felejtették el.