Öt dolog, amire emlékezni fogunk a vébé 13. napja után

futball
  • Az egyik legjobb csapat.
  • A játékos, aki a Harapó Hülye helyett megérdemli a figyelmet.
  • Az afrikai csapat a sablonok szerint játszik.
  • Nehezen felejtjük el, amit a görögök tettek.
  • Olaszországban baj van.

1. Kolumbia az új Brazília

A vébé előtt Kolumbia és Belgium egy kicsit hasonlónak tűntek. Mindkét csapat hosszú szünet után tért vissza, tele elsőrangú játékosokkal, és nagy szereplés nem is olyan titkos ígéretével. A két csapat útja abból a szempontból hasonló is eddig, hogy minden meccsüket megnyerték. Ami viszont a pályán történt, nem is lehetne különbözőbb.

Begium néhány szakaszt leszámítva eddig egyáltalán nem brillírozott, Kolumbia viszont a vébé egyik fénypontja. Igaz, hogy nem kerültek túl erős csoportba, de impresszív támadásaik, lendületes kontráik, Cuadrado és Rodriguez szereplése mindenestül, illetve a Mondragón, a 43 éves kapus egészen hollywoodi beállítása mind melletük szólnak. Tegnap lazán lőttek négyet Japánnak, azt pedig nagyon nehéz elképzelni, hogy ne kapják el Uruguayt a nyolcaddöntőben.

2. Godín, Godííín, GODÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍN!!!!

YASUYOSHI CHIBA / AFP

Persze Uruguay körül mindenki Suarez idiótaságával foglalkozik (aki, őszintén reméljük, többet nem játszik ezen a vébén), pedig a főszereplő a győztes gólt megszerző, és egyébként is tökéletesen játszó hátvéd Diego Godín volt, akiről nem teljesen viccből írtuk, hogy lassan az aranylabda felé halad. Az Atletico Madridban nagyszerű szezon után a bajnokságot jelentő gólt szerezte a Barcelona ellen, most is a legfontosabb pillanatban állt helyt. Ne engedjük, hogy a suttyóság elterelje a figyelmet az igazán nagy sportteljesítményről.

3. Van, amikor az afrikai csapat úgy viselkedik, mint a hülye viccben

SIA KAMBOU / AFP

“Kérem szépen, ezek az afrikai csapatok...hát kérem, ügyesek, de nem tudnak eléggé koncentrálni. Elszórakozzák a helyzeteiket, fontos pillanatban kapnak ostoba gólt, nincsenek ott fejben végig”

- mondhatná Sablon Sándor kommentátor, amikor már semmi sem jut eszébe egy afrikai csapat meccsén. És akkor mi történik a valóságban? Elefántcsontpart ügyesen játszik, de nem koncentrál, elszórakozza a helyzeteit, majd kiesik. Mi jöhet még? A kihagyott helyzetek tényleg megbosszulják magukat?

4. A görögök ezt megérdemelték, DE

CHRISTOPHE SIMON / AFP

Ha nem a görög válogatott csinálja ezt, hanem mondjuk a ciprusi, a világ most a kollektív válla felett dobálná a levegőbe a csapatot, amelyik az utolsó pillanatban harcolja ki a továbbjutást.

A görög sikernek viszont még mindig van valami utóíze.

Igen, eltelt már tíz év az antifutball fiesztja óta. Ha bűncselekmény lenne gyilkosan unalmas 1-0-ákkal nagy tornát nyerni, mostanra akkor is elévült volna. Görögország akár kérhetné is a Google-től, hogy távolítsa el a találatok közül a portugáliai meccsek emlékét. De valahogy még mindig ott van a hangulat körülöttük, ami miatt az ember valahogy félszívvel tapsol nekik. Pedig most aztán tényleg megérdemelték.

5. Az olasz futball válságban van

Nem tegnap kezdődött, nem is ma fogjuk megfejteni, de egy biztos: Olaszorszás kiesése abszolút beleillik a 2010-es kiesés-hanyatló bajnokság-hanyatló klubcsapatok mintába. Igen, közben volt egy Eb-ezüst, de az talán inkább volt a legendás

az olaszok akkor jók, amikor a legkevésbé várnád

- vonal eredménye. És erre azért nem lehet mindig építeni. Cesare Prandelli el is ismerte, rosszul rakta össze a csapatot, és le is mondott, de kicsit messzebbről nézve úgy tűnik, ennél mélyebb változásokra lesz szükség. Pirlo pedig igazán nem ilyan búcsút érdemelt volna.

A meccsek összefoglalói:

Olaszország - Uruguay 0 - 1
Anglia - Costa Rica 0 - 0
Kolumbia - Japán 4 - 1
Görögország - Elefántcsontpart 2 - 1