"Van-e belháború a Jobbikban?" - tette fel a kérdést a Magyar Hírlap Vona Gábornak. Azért, mert a lap szerint kiszorultak a hívei a párt új vezetéséből.
Nem és nem, válaszolta Vona Gábor, aki szerint a Jobbik még a Fidesznél is egységesebb, mert amíg a Fideszt csak Orbán Viktor személye tartja össze, addig a Jobbikot az övé, no meg a program. A párt elnökségében pedig csak olyanok lehetnek, akikkel együtt tud dolgozni, mert az alapszabály szerint bármelyikük megvélasztását megvétózhatta volna.
Beszélt arról is, hogy a Jobbik nem működik majd együtt olyan cionista pártokkal, mint a francia Nemeti Front, vagy az osztrák Szabadságpárt. A holland Szabadságpártot pedig vallásgyalázónak nevezte. Ezek a pártok mind kizárták az együttműködést a Jobbikkal, amit rasszistának és antiszemitának neveztek.