A hadseregnek is dolgozott a Facebook-óriáskísérlet egyik szerzője

TECH
Getty Images

Először csak arról szóltak a hírek, hogy a Facebook elvégezte a világ legnagyobb pszichológiai kísérletét, melynek során 700 ezer felhasználó news feedjét manipulálták, és figyelték az érzelmi hatást.

Aztán kiderült, a cég egyik érve, miszerint a facebookozók a felhasználási feltételek elfogadásával aláírják, hogy ilyen kísérletben részt vehetnek, ebben az esetben nem igazán állja meg a helyét, mert ez csak 2012 tavaszán került a felhasználási szerződésbe - eddigre viszont a kísérlet már lezajlott.

Ezután jött a cég bocsánatkérése.

A legújabb fejlemények szerint pedig még a hadsereg is feltűnt a kísérlet körül. Ennek egyelőre két szála látszik.

Egyrészt a kísérlet egyik vezetője, Jeffrey Hancock egy olyan projekten is dolgozott, aminek témája egészen hasonló volt, mint ennek a kísérletnek, és ezt a hadsereg finanszírozta. A Cornell Universityn (itt végezték a kutatást) pedig többen is részt vettek a Pentagon Minerva Initiative nevű projektjének hasonló témájú felméréseiben.

A Mashable pedig a hadseregtől úgy értesült, 2008-ban a Cornell megkereste a kutatási részlegüket azzal a kéréssel, hogy finanszírozzanak egy projektet, ami éppen olyan volt, mint a vitatott kísérlet. A hadsereg akkor ezt elutasította. A Cornell azóta ellentmondásosan nyilatkozott arról, kaptak-e külső forrásokat a kutatásokhoz.

Félreértés ne essék, arra nincs bizonyíték, hogy ehhez a konkrét kísérlethez a hadseregnek direkt módon köze lett volna. Az pedig egyáltalán nem meglepő, hogy egyébként egy hadsereget érdeklődik az iránt, mi történik a közösségi hálózatokban, és ennek milyen hatása lehet az emberekre. Az itt felvetett kérdések viszont egyre kevésbé tűnnek irreálisnak.