Ami ott van, az nem embernek való

Király István a kárptaljai Guton él, harmincéves és egyszer csak a szeparatistákkal vívott fegyveres harc kellős közepén találta magát, miután szabadság alatt a boltban összefutott a községháza takarítónőjével. Ő mesélte el a Kárpátalja című újságnak, milyen a szeparatisták ellen vívott háború.

István nem önkéntesként került a hadseregbe. Miután a boltban a takarítónő azt mondta neki, hogy menjen be a polgármesterhez, onnan Beregszászra küldték a „vojenkomátra” (hadkiegészítő parancsnokságra). Azt mondták, csak  valamilyen adatpontosítás lesz, nem viszik sehova, semmilyen írásos behívót nem kapott. Orvosi vizsgálatra is küldték, de ott még vért sem vettek, csak az orvos aláírt egy papírt. István mondta, hogy szívbeteg, de csak annyi volt a válasz, hogy az nem baj. Másnap reggel hatra visszahívták a vojenkomátra.

Július 10-én lesz három hónapja, hogy katona lettem hét társammal együtt, hárman voltunk magyarok. Mi máig semmit nem írtunk alá, nem lehetünk önkéntesek.

Előbb egy 25 napos kiképzésen vett részt Rivnében, onnan vitték őket a keleti határhoz.

Azt mesélte, hogy úgy kellett eljtuniuk Novoukrajinkáig, hogy nem volt előttük elővéd, annak ellenére, hogy megígérték. István egy önjáró lövegen szolgál, ha azt találat érte volna, egy kisebb falu is elpusztulhatott volna, mert3,5 tonna robbanóanyag van benne.

Az ottani városokban egyetlen férfit sem lehet látni, csak nőket. A Nyugat-Ukrajnából odavitt kaponák feladata az, hogy álljanak és várják a szeparatisták támadását. Nekik még nem kellett harcolniuk, de az ellenőrző posztjaikat már érte támadás.

Egyszer a helyiek kimentek az ellenőrző posztra Novaukrajinka közelében, megvendégelték a katonáinkat. Amíg azok ettek, ittak, addig az út túloldalán az ellenség elfoglalta a pozícióját. Később vállról indítható rakétával tüzet nyitottak rájuk, tizenhárman voltak a poszton, mind meghaltak. Egyszóval vigyázni kell a helyi lakossággal, és mindenki mással is.

Nemcsak a szeparatistákkal kell vigyázni, hanem a bajtársaikkal is. István szerint a tisztek, ha valami veszélyt szimatolnak, egy hétre is eltűnnek.

Veszélyesek a katonatársaink is, akik gyakran és sokat isznak, majd részegen összevissza lövöldöznek. Van egy, aki kézigránáttal és kalasnyikovval a kezében sorakoztat éjjel mindenkit, pedig ugyanolyan katona az illető, mint mi.

Az ennivaló István szerint nem embernek való. "Reggelizni nem járunk mostanában már, inkább főzünk magunknak egy kávét, az ebédet nem mindig tudjuk megenni. Tizenöt literes vedérben főzünk magunknak vacsorát, és le van tudva az egész nap. 2000 és 2200 hrivnyás zsoldot kapunk beosztástól függően, amiből főleg élelmet és minden mást veszünk, ami szükséges".

István azt hallotta, hogy az amerikaiak küldtek nekik golyóálló mellényeket, meg szárazélelem-csomagokat, de ezekből még semmit nem láttunk. Illetve pénzért, 220 hrvinyáért a boltban meg lehet venni az ételcsomagokat.

Ötezer hrivnyáért vehetünk magunknak olyan golyóálló mellényt, amely 50 méterről átlőhető kalasnyikovval, nem ér semmit.

- mondja István. "A körülmények embertelenek, nincs tisztálkodási lehetőség. Csak ebédkor lehet az étkezdénél vizet szerezni a lajtoskocsiból, ami inni is kevés, nem megmosdani. Van ott egy folyó, de csak ritkán engednek le fürödni".

Amióta a keleti határnál, egyszer voltak a mikolajivi gyakorlótéren, az jó volt. "Na ott volt meleg víz, volt fürdési lehetőség. Lassan az egyenruha is elrongyolódott rajtam". Nincs villanyáram, a mobiltelefonokat csak generátorról tudjuk tölteni, de ahhoz csak ritkán kapnak benzint.

Két másik magyar van még Istvánnal a harctéren. Egy hónapnyi könyörgés után, június 26-án engedtek őket haza tíz napra. De a negyedik nap már telefonáltak, hogy menjenek vissza, mert megy az alakulatuk más helyre. Úgy döntöttek, hogy nem mennek, csak akkor, ha letelik a tíz nap.

A kétgyerekes István sokáig vacillált, hogy mit tegyen. A faluban azt tanácsolták neki, hogy ne menjen vissza, de közben azzal fenyegetik, hogy ha nem jelentkezik, az dezertálásnak minősült, és öt-tíz év börtönt kaphat.

Lehet, hogy ott meg lelőnek. Melyik a jobb? Én csak a lányaimat, meg a feleségemet sajnálom, nem szeretnék nekik problémát okozni. Egyébként nem mennék vissza, mert ami ott van, az nem embernek való.

István azt mondja, hogy a két másik magyar fiú is visszamegy, pénteken megy velük ő is.

Bízom benne, hogy a Jóisten nem akarja, hogy meghaljak. Valaki azt is mondta, hogy pénzzel el lehet intézni, hogy ne kelljen visszamennem. Pontosabban az egyik embert, akit velünk együtt vittek el Beregszászból, már Rivnéből hazaengedték, állítólag itthon a családja elintézte. Nekünk banki hiteleink vannak, nincs annyi pénzünk.