Rezesova balesete legyőzte a teljes magyar igazságszolgáltatást

bűnügy

Nem jövő héten, hanem csak ősszel folytatódik Eva Rezesova büntetőügye, mert a balesetet vizsgtáló igazságügyi szakértőnek több időre van szüksége - írja a hvg.hu.

A négy halálos áldozatot követelő baleset majdnem két éve volt, elsőfokú ítélet már született az ügyben, a szlovák nő hat évet kapott. Másodfokon viszont kizárták a védelem által bevont szakértőt, és újat kértek fel. Ráadásul a bíróság bizonyítási kísérletet is elrendelt, június közepén szimulálták a balesetet az M3-as autópályán. A szakértő már ennek figyelembevételével július 20-ára adja le az elemzését, de ekkor már bírósági szünet lesz. Így a per szeptemberben folytatódik.

A bíróság addig fenntartotta Rezesova előzetes letartóztatását, de a nő védője fellebbezett, azt szeretné elérni, hogy házi őrizetben várja ki a szeptemberi tárgyalást. Az ítélőtábla erről a kérésről hamarosan dönt.