Széles Gábor a Napi.hu-nak erősítette meg, hogy szívesen megvásárolná és fejlesztené az évek óta gondokkal küzdő sármelléki regionális repteret. Széles mellett azonban egy brit cég is tett árajánlatot a felszámolás alatt álló repülőtér üzemeltetésére. A Napi.hu szerint a brit cég mögött orosz tőke áll. Egy orosz vállalkozásnak valószínűleg azért állna érdekében a sármelléki reptér megszerzése, mert a közelben lévő Hévízen az utóbbi években ugrásszerűen megnőtt az orosz turistaforgalom.
A sármelléki reptéren két cég működött, a a 2009-ben felszámolás alá került Cape Clear Aviation Kft. és a 2011-ben felszámolás alá került FB Airport Kft. Aki most megszerzi a repülőteret, mindkét cég eszközeit is megkapja.
A felszámoló 1,2 milliárd forintért hirdette meg az ingatlant, ami azt jelenti, hogy a legkisebb, még elfogadható ár 600 millió forint lehet. A Napi.hu úgy tudja, hogy mindkét pályázó többet kínált ennél. Eredményhirdetés a jövőhéten várható.