Észak-Korea már az ENSZ-nél is tiltakozik Seth Rogen vígjátéka miatt

KULTÚRA

Két újságírót beszervez a CIA, hogy öljék meg Észak-Korea első emberét, Kim Dzsongunt - ez a sztorija Seth Rogen és James Franco készülő vígjátékának, aminek The Interview a címe.

Mint két hete írtuk, különböző koreai hivatalnokok már tiltakoztak a film ellen, mondván, hogy a film „gengszter filmkészítők” alkotása, és sosem szabadna megjelennie. A megjelentetése „háborús cselekmény” lenne, amire a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság határozott és kegyetlen megtorlással válaszolna Amerikának.

A készítők és az amerikai kormány erre természetesen a fülük botját sem mozgatták, de Észak-Korea nem adja fel a harcot: az ország ENSZ-nagykövete, Dzsa Szongnam most egyenesen a szervezet főtitkárának, Ban Ki Munnak írt egy levelet, így szól:

Egy ilyen, egy szuverén állam hivatalban lévő vezetőjéről  szóló film gyártásának és forgalmazásának engedélyezését a terrorizmus legleplezetlenebb támogatásának és háborús cselekedetnek kell tekinteni. Az Egyesült Államok hatóságainak azonnali és megfelelő intézkedéseket kell tenniük, hogy megtiltsák a fent említett film gyártását és forgalmazását; máskülönben teljes mértékben felelős lesz a terrorizmus bátorításáért és támogatásáért.

Az ENSZ egyelőre nem adott hivatalos választ.

(The Guardian)