Nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek az olyan civil szervezetek, amik nem nyaliznak folyton a kormánynak

POLITIKA

Ha valakinek igazán jól áll, hogy a politika és a civil szervezetek összefonódása miatt háborogjon, akkor az a békementes csapat. Tudják, többek közt a közpénzekkel is szépen kisraffírozott CÖF/CÖKA szervezi azokat a bátor meneteket a hatalom mellett évek óta Széles Gáborral, Bayer Zsolttal és a többiekkel. Szóval ha valahol, hát akkor náluk tudják, hogy milyen kényesen kell egyensúlyozni civilként, nehogy összemossanak egy szervezettet egy politikai  erővel.

Ebből a pozícióból adtak ki ma közleményt, amiben előkerül az Ökotárs Alapítvány, a Norvég Civil Alap, az Átlátszó és egy defektív iroda is.

"A CÖF-CÖKA nem engedheti becsületes civil közösségének besározását. (...) Most, amikor az amerikai lehallgatási botrány egyre jobban nyugtalanítja az európai civil társadalmat, a külföldi pénzek beáramlása és felhasználása kapcsán szükségesnek látjuk a nemzetbiztonsági ellenőrzéseket is. (...) Kérjük megvizsgálni a 20-40 millió forintot elnyert szervezetek külföldről érkező pénztámogatásainak szerződéses hátterét, a bértollnokoknak kifizetett összegek adózását. A CÖF-CÖKA érdekelt a vizsgálatokban, mert lelepleződhet az álszent, esetlegesen idegen érdekek szolgálatát vállaló civil szervezetek képmutatása. Láthatóvá válik az ellenzéki erők anyagi bázisa. Öntsünk tiszta vizet a pohárba."

Illetve:

"Az Ökotárs Alapítvány több pályázó szervezetnek nyújtott 20-40 millió forint közötti támogatást. Ezek a szervezetek az ellenzéki pártokhoz kötődésüket azzal igazolták, hogy a támogatással elnyert pénzekből folyamatosan támadták a regnáló kormányt, és a polgárság többségi támogatását bíró civil közösségeket, kiemelten a CÖF-CÖKA-t. Ők az ellenzéki internetes médiumok működtetői, akik hamis állításaik alátámasztása érdekében oknyomozó újságírásra hivatkozva nem bejegyzett "defektív" irodákat működtetnek. Nem riadnak vissza hamis bizonyítékok közreadásától sem."