Abbahagyja a hivatásos focit, tegnap közölte a csapattal. A hvg szerint a túl sok szereplésből lett elege. A miniszterelnök fiának visszavonulásáról a Puskás Akadémia a hvg-nek nem akart nyilatkozni.
Orbán Viktor miniszterelnök fia a napokban tényleg sokat szerepelt, miután a VIP páholyból nézte végig a vébédöntőt Brazíliában. Erről mi is írtunk. Ezután levelet kaptunk Orbán Gáspártól, amiben azt kérte, hogy ne írjunk róla, mert ő nem közszereplő. Korábban sokszor és láthatóan szívesen szerepelt az újságokban.
Idán év elején még nem látszott, hogy visszavonulását tervezné, vagy a pfla.hu így írt Gáspár és a csapat edzőtáboráról:
"A vacsora után az akadémia küldöttsége gyümölcstortával köszöntötte fel a 22. születésnapját ma ünneplő Orbán Gáspárt, aki a torta mellett köszönetet mondott azért is, hogy a jelenlévők közül nagyon sokan segítették abban, hogy az egy évig elhúzódó sérülése után - több orvosi diagnózis ellenére - visszatérhetett a pályára, és nem kellett felhagynia a futballal."
A Taccs már hétfőn kiszúrta, hogy Gáspár nem szerepel se a Puskás Akadémia, se a Vidi honlapján, pedig az MLSZ adatbankja szerint 2014. február 10. óta a PFLA igazolt játékosa.
A hvg-nek egy forrás a napokban azt fejtegette, hogy Gáspárt nem is igazán az zavarja, ha írnak róla, hanem az, hogy Orbán Viktor fiaként, és nem saját jogán szerepel.