Czibere Károly, az új kormány szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára interjút adott a Népszabadságnak, és jól el is magyarázta, hogy hülyeség a magyar társadalom elszegényedését mutató statisztikákra figyelni. A tételmondat:
„Nem szabad azt az érzetet sugallnunk, hogy itt valami nagyon drámai folyamat történik.”
De Czibere erre azt mondja, nemzetközi összehasonlításban ezek a számok hasonlóak a németországihoz vagy a svájcihoz, és jobbak, mint Olaszországban vagy Franciaországban.
Persze Svájcban a legszegényebbek is jobban élnek, mint Magyarországon. Ezt mutatja a deprivációs index, ami azt méri, hogy a magyarok hány százaléka nem engedhet meg magának napi háromszori étkezést, internetkapcsolatot vagy évi kétheti nyaralást.
Czibere erre azzal védekezett, hogy bizonyos indexek közben javultak (a válság alatt például a mobillal és tévével való ellátottság bővült), a részindexekben, amikben rossz az ország, azokban meg sose volt jó. Érvelésből ötös!
Itt pedig a mérés rossz Czibere szerint. Erről majd el is akar beszélgetni a Központi Statisztikai Hivatallal.
A teljes interjú itt olvasható.