Az Oktatási Hivatal több tucat erdélyi diák felvételijét dobta vissza

káosz

Az erdélyi egyetemeken a román államigazgatás komótossága miatt az államvizsga után még nem oklevelet, hanem csak egy igazolást kapnak az alapképzést sikerrel elvégző diákok. Kiderült azonban, hogy ezt az igazolást a magyar Oktatási Hivatal nem fogadja el a felsőfokú végzettség igazolására.

Így pórul járnak azok az erdélyi diákok, akik magyar egyetemen szerették volna elvégezni a mesterképzésüket.

A Kolozsváron tanuló Szabó Adél is ebben a helyzetben van, az itthon.ma szerkesztőségéhez írt levelében ez áll:

„A legkézenfekvőbb megoldásnak az tűnt, hogy sürgessük meg itthon a diplomát. Amint kiderült, hogy erre pillanatnyilag nem létezik mód (az új formanyomtatvány nem érkezett meg, majd ősztől keressük őket újra), a magyarországi Oktatási Hivatalhoz fordultunk, azzal a kéréssel, hogy az előző évekhez hasonlóan, idén is fogadják el a felsőfokú oklevéllel egyenértékű igazolást. Tekintve, hogy a romániai felsőfokú oktatási rendszerben egy évbe telik a diploma kiállítása, és nem 2014 az első év, amikor romániai magyar diákok szeretnének az anyaországi oktatás kiváltságosai lenni, kérésünket jogosnak éreztük.”

Magyarországon eddig nem volt probléma a romániai igazolások elfogadásával, most azonban változott a szabályozás, és az Oktatási Hivatal visszadobálja a felvételi kérelmeket. (itthon.ma)