A huszonkilenc éves német hazai közönség előtt erősítette meg a pontversenyben vezető helyét, már tizennégy ponttal előzi Hamiltont. A második a finn Bottas lett, Williams autójával. Harmadik helyre Hamilton kormányozta be kereskedelmi forgalomban nem kapható versenyautóját úgy, hogy a huszadik helyről rajtolt. A brit pilóta még szombaton balesetezett, emiatt sebességváltót kellett cserélni kocsijában, így rajtbüntetést kapott. Egy hét múlva Magyarországon fog körözni a száguldó cirkusz.