A venezuelai hatóságok a héten megkezdétk a házfoglalók kiköltöztetését Caracas második legmagasabb felhőkarcolójából, a hivatalosan Centro Financiero Confinanzasnak, nem hivatalosan az építtető David Brillembourg után csak Dávid Tornyának nevezett, 47 emeletes, húsz évvel ezelőtt félbehagyott toronyházból. Ez az az épület, ami szerepelt a Homeland című sorozatban is.
A házban 1150 család él víz, villany és lift nélkül.
A házfoglalók a Chávez-féle venezuelai szocializmus sajátos vívmányaként költözhettek be a félkész toronyba - a néhai elnök hirtelen ötlettől vezérelve pár éve engedélyezte a nyomorgóknak, hogy megszállják Caracasban a használaton kívüli épületeket - ekkor költöztek be házfoglalók pár üresen álló caracasi plázába is.
A torony az elmúlt évtizedben legendás hely lett, ahol külön törvények uralkodtak. A házfoglalók közössége saját szabályrendszert dolgozott ki: a rendre egy Chávezzal szövetséges egykori (?) bűnözőből lett lelkipásztorféle, Alexander el Nino Daza vigyázott, akiről Jon Lee Anderson írt hosszú, de még a hosszánál is érdekesebb riportot.
Azt, hogy milyen volt az élet a toronyban, a Vocativ rövidfilmje mutatja meg talán a legjobban:
Na, ennek lesz most vége. A Reuters jelentése szerint az első 160 családot már kiköltöztették a toronyból. A lakókat Caracas egyik elővárosába, Cuába költöztetik, ahol a Nagy Venezuelai Otthonteremtési Terv egyik lakótelepe épül.
Azt, hogy mi lesz ezután a toronnyal, nem tudni. Állítólag kínai bankok érdeklődnek iránta. (Via The Wire. További érdekességek a toronyról itt. Címlapkép: Saúl Briceño / Flickr)