Kemény szavak a DK-tól

POLITIKA

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Orbán Viktor miniszterelnök szombati tusványosi beszédében lényegében azt hirdette meg, hogy a szabadságra épülő demokráciával szemben egy fasiszta, szabadságot lebontó államszervezés a követendő példa. Kerék-Bárczy Szabolcs a fővárosi Szabadság-szobor lábánál tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a miniszterelnök sajnos vagy elmeháborodott, és/vagy hazaáruló.

A DK szerint agyrém, hogy Orbán Viktor Magyarország számára többek között Oroszországot és Kínát állította követendő példának, "mert azok hatékonyan szervezik meg az államukat".

A DK ezért azon az állásponton van, hogy Magyarországon ébernek kell lennie minden demokratának, fel kell készülnie a társadalmi, állampolgári ellenállásra. Úgy folytatta: bármi megtörténhet, hiszen a magyar miniszterelnök készen áll arra, hogy lángra lobbantsa nemcsak Magyarországot, hanem Közép-Európát és az egész demokratikus nyugatot. (via MTI)

Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Tusnádfürdőn, a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor rendezvényén tartott előadásáról itt írtunk.