A magyar légierő miatt állt le az osztrák légiirányítás

hadsereg

Még június elején derült ki, hogy egy magyarországi NATO-gyakorlat megzavarta az osztrák, a szlovák, a cseh és a német légiirányítás rendszereit. Több órán keresztül eltűntek a radarról a gépek, és rádión kellett a pilótáknak diktálni, hogy merre járnak. Délután kettőtől ötig nem látszódtak a gépek az osztrák légiirányítók monitorán, de állítólag Szlovákiában ez fél nyolcig tartott.

Állítólag a NATO elektronikus hadviselését próbálgatta, ami annyira jól sikerűét, hogy kilőtték a kereskedelmi, polgári gépeken azt a jeladót, ami a repülő irányát és a sebességét automatán küldi a légiirányításnak.

A Honvédelmi Minisztérium, akkor cáfolta, hogy ilyen mértékben beleavatkoztak volna. Az elismerték, hogy a NEWFIP (NATO Electronic Warfare Force Integration Period) 2014 gyakorlaton alkalmaztak zavarást, de csak kis intenzitással és négyezer méteres magasságig. Szerintük már a kecskeméti helyszín miatt sem lehetett érezni például Bécsben erről semmit.

Az ügy teljesen el is ült, de egy német képviselő a Bundestagban kérdést intézett a kormányhoz, miért nem működött június 5-én Közép-Európában a polgári légiirányítás. A válaszban kerek perec a magyar légierőt és a NATO-gyakorlatot nevezték meg felelősnek.