Szerdán újra találkozik az MSZP, a DK és az Együtt-PM, hogy valamilyen megállapodást kössenek a budapesti önkormányzati választásokra. A Népszabadság szerint végleges egyezség ma sem születik, de közeledhetnek az álláspontok.
Horváth Csaba vezette delegáció állítólag most felhatalmazást kapott, hogy tárgyaljon a koordinált indulásról, amit majd pénteken véleményeznének a kerületi szocialista vezetők. Az MSZP jövő péntekre hívta össze a budapesti küldöttértekezletét, ami döntene a főpolgármester-jelölt személyéről.
A lap szerint a legjobb és a legrosszabb kifutás az új összefogásnak a következők:
Több kerületben még egyáltalán nem látszik a közös nevező. Zuglóban megszakadtak a tárgyalások Karácsony Gergely és Tóth Csaba közt. A Belvárosban szinte biztos, hogy nem tudnak dűlőre jutni. Steiner Pált indítaná az MSZP és a DK, míg az Együtt-PM Juhász Pétert. (Nol.hu)