Legalább hatvanöt ember meghalt egy kínai gyár robbanása után

külföld

Az ország keleti részén, Csiangszu tartománybeli Kunsang városban bekövetkezett robbanásban több mint százhúszan meg is sérültek.

A baleset a tajvani bejegyzésű Zhongrong Metal Products nevű vállalat gyárában történt, ahol futóműalkatrészeket készítenek, elsősorban amerikai autógyártók, köztük a General Motors számára. A gyárban négyszázötvenen dolgoznak, közülük több mint kétszázan voltak munkában a robbanáskor.

Közösségi oldalakon közölt fotók szerint a gyár előtt súlyos égési sérüléseket szenvedett emberek fadeszkákon feküdtek, a sérültek egy részét teherautókon és buszokon vitték el. A CCTV kínai állami televízió képei szerint a gyárból sűrű fekete füst szállt fel.

Az első jelentések szerint a balesetet hanyagság okozhatta, vélhetően a gyárban terjengő alumíniumpor robbant be. A Hszinhua kínai állami hírügynökség azt közölte, hogy a déli órákra a tüzet megfékezték, a katasztrófa okait vizsgáló nyomozás megkezdődött.

Kínában viszonylag gyakoriak az ipari balesetek, mert sok helyen nem tartják be a biztonsági előírásokat. A mostani az év eddigi legsúlyosabb ipari balesete a világ második legnagyobb gazdaságában. Legutóbb tavaly júniusban történt hasonlóan súlyos eset, akkor egy vágóhídon kitört tűzben százhúszan vesztették életüket. (MTI)