Szombattól lezárta határait Guinea Sierra Leone és Libéria felé, hogy ezzel is elejét vegye az Ebola terjedésének. Eddig a három országban közel ezer ember vesztette életét a vírus miatt. A határok lezárása természetesen nem fogja meggátolni a terjedést, hiszen a fertőzés már mindhárom országban régóta jelen van. Libériában az ország legforgalmasabb autópályáját zárták le tüntetők, akik a kormányt hibáztatták a vírus terjedése miatt, mert az nem ismerte fel időben a veszélyt és az elhunytak holttestéről sem gondoskodott megfelelően. Állítólag volt olyan falu, ahol napokig az utcán feküdtek ebolában meghalt emberek tetemei.
Közben Beninben két embert vizsgálnak, akik ebolagyanús tünetek produkálnak. Egy kanadai kórházban is vizsgálnak egy férfit, aki nemrég tért haza Nigériából. A helyi sajtó szerint a férfi Ebola-betegséghez hasonló tüneteket mutat. A beteget teljesen elkülönítették, jelenleg vizsgálják. (MTI/Guardian)