Olyan szerencsétlen a baloldal, hogy már az RTL is rájuk szállt

politika

Hosszú ideje a legnagyobb politikai bravúrját hajtotta végre a magyar baloldal: az önkormányzati választás előtti egyeztetés paródiába fordításával elérték, hogy a hónapok óta minden nap főleg a kormányba és annak környékébe rúgó RTL-híradó

politikai blokkjának első két híre róluk szólt.

Az MSZP nem is válaszolt a híradó megkeresésére, az Együttből Szigetvári Viktor, a DK-től Gréczy Zsolt értékelte a kialakult helyzetet.

Aztán jött a legnagyobb bomba: az eddig csak a 168 órának nyilatkozó Falus Ferencet kérdezték, aki azt mondta,

felháborítja a megegyezés hiánya.

Igaz, nem az emberekre, csak a kialakult helyzetre haragszik. Kérdezték arról is, alkalmasnak tartja-e magát, mire Falus arról kezdett beszélni, hogy ő volt az egyetlen jelölt, akiben a három párt meg tudott állapodni. Arra a felvetésre, hogy Tarlósnak, mielőtt főpolgármester lett, volt kerületi vezetői, illetve komoly politikai múltja, Falus azt mondta,

nem politikai hátszél kell, hanem az, hogy együtt tudjanak működni a többi résztvevővel.

Arra a kérdésre pedig, hogy konkrétan milyen változást tartana legfontosabbnak a fővárosban, azt mondta,

a programot később fogják ismertetni.

Kapcsolódó cikkek