Több mint száz civil áldozata van a Boko Haram és a nigériai hadsereg legutóbbi összecsapásának

külföld

Az újabb harcok hétfőn törtek ki, amikor a hadsereg megpróbálta visszaszerezni a Boko Haramtól a Borno államban lévő Gwoza városát. Az iszlamista fegyveresek az előző héten rohanták le és kerítették hatalmukba a stratégiailag fontos várost.

A hadsereg szóvivőjének közlése szerint a gyalogságnak esélye sem volt a települést védő, erősen felfegyverzett iszlamistákkal szemben, ezért a légierőt is bevetették. A 270 ezer lakosú várost azonban még légi támogatással sem tudták visszaszerezni a fegyveres erők. A harcokban a sok civil mellett számos katona is életét vesztette. A Boko Haram veszteségeiről nem közölt információkat a nigériai hadsereg.

A saría radikális értelmezésén alapuló iszlám állam létrehozásáért harcoló Boko Haram évek óta folytat fegyveres küzdelmet Nigéria északi részén. A Human Rights Watch (HRW)jogvédő szervezet becslései szerint a Boko Haram legalább kétezer civil lakossal végzett az év eleje óta.

A szervezet, aminek neve hausza nyelven azt jelenti, hogy tilos a nyugati oktatás, áprilisban azzal lett híres, hogy elrabolt 276 iskolás lányt, majd azzal fenyegetőzött, hogy eladja őket rabszolgának. A lányok közül több mint kétszázan továbbra is a szervezet fogságában vannak.

Nigéria északi részén a lakosság helyzetét az teszi igazán tragikussá, hogy a hadsereg is hasonlóan kegyetlenül bánik az ott élőkkel, az Amnesty International nemrég tett közzé felvételeket, amin azt látni, hogy katonák hogyan végeznek ki civileket egy rajtaütés után. (via MTI)