Barack Obama amerikai elnök még pénteken engedélyezte időben és térben korlátozott légicsapások végrehajtását az Iszlám Állam (IS) moszuli gátat ellenőrző fegyveresei ellen, segítve a gát visszafoglalását a helyi kurd régió katonáinak, a pesmergáknak.
Az elnök most a Kongresszusnak írt levelében azzal indokolta a légicsapásokat, hogy azokra az Egyesült Államok helyi érdekeinek és létesítményeinek védelme érdekében volt szükség. A levél szerint a gát visszaszerzésével biztonságosabbá vált a bagdadi amerikai követség helyzete is.
A kurdok az egész hétvégén át tartó különösen heves harcok után most azt állítják, teljes az ellenőrzésük a Tigris folyón lévő gát felett, ami Irak északi része - beleértve a kurd régiót - számára a legjelentősebb víz- és áramforrás.
Ha a kurdok valóban visszafoglalták a gátat, akkor ez az IS legjelentősebb veresége, mióta a terrorszervezet (még ISIS néven) megjelent Irakban.
Az IS állásait közben Szíriában is bombázta Aszad elnök hadserege.
A következő cél, hogy Irak és Szíria többi részéből is kiűzzék a terroristákat, akiket már most ezrek lemészárlásával vádolnak mindkét államban. (BBC)