Ráadásul mindenki ráért, akinek egy ilyen eseményen ott kell lennie. A névsor: Mészáros István, az Új Magyar Gárda országos főkapitánya, ifjabb Hegedűs Loránt, aki már a nemzet lelkésze, Orosz Mihály Zoltán, Érpatak polgármestere, továbbá Barcsa-Turner Gábor, Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom társelnöke, Murányi Levente, aki szerint a csendőrség ugyanaz, mint a Magyar Gárda, és Putyin Oroszországát állította példaként és Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője. Ő például azt mondta, hogy legyünk mindig büszkék arra, hogy a magyar csendőrség sok egyéb mellett büszkén teljesítette a kötelességét Budapest ostromakor és „egy háborúban lévő ország belső pusztító ellenségének megfékezésében”.
Hogy miről is van szó? Hegedűs Loránt szavaival:
„Üzenjük azoknak, akik a mai kezdeményezésre nem pusztán gyanakvással tekintenek, hanem gyülöletteli indulattal, hogy a mi szívünk tiszta, szentlelkes indulatától vezérelve kivántuk a rendőrség emlékezetét tárgyiasult formában is megörökíteni a jövendő nemzedék számára”.
Csókakőn járunk, az úr 2014. esztendejében, az N1TV videója.