Beteljesedhet a lex Mocsai - az edző pályázik a rektori posztra

politika

Mocsai Lajos pályázik a szeptemberben önálló intézménnyé váló Testnevelési Egyetem rektori posztjára - írta a Népszabadság. A lap hétfői számában ezt maga a magyar férfi kézilabda-válogatott kapitánya erősítette meg, aki 1978 óta tanít a Testnevelési Főiskolán, és docensi fokozata van.

Mocsai a korábbi rendszerben nem pályázhatott volna, mert akkor még azt írta elő a felsőoktatási törvény, hogy a rektornak tudományos fokozattal kell rendelkeznie. Ezt azóta módosította a parlament, többek szerint épp Mocsai miatt.

Mocsai a Népszabadság kérdésére cáfolta, hogy Orbán Viktor miniszterelnökkel vagy Balog Zoltán emberierőforrás-miniszterrel egyeztetett volna pályázati szándékáról. A tudományos fokozat hiányával kapcsolatban pedig megjegyezte, hogy 2002-ben megkapta az Európai Kézilabda-szövetség életműdíját.

„A vezetői kvalitásai valakinek nem a PhD-fokozattal dőlnek el"

- tette hozzá.

(via MTI)