Tíz éve mondott le Medgyessy császár

Tbg
történelem

Két szomorú évforduló is akad máma: Kétezer évvel ezelőtt ezen a napon halt meg Augustus római császár, tíz éve pedig ugyanezen a napon mondott le tisztségéről Medgyessy Péter.

Az egyik legsikeresebb római császárnak tekinthető Augustust fogadott fia, Tiberius követte a trónon, az egyik legsikeresebb szocialista miniszterelnököt fogadott kampányszakértője, Gyurcsány Ferenc váltotta.

És még akadnak párhuzamok!

Mindketten adoniszi testalkattal rendelkeztek (az ábrázolás mindkét esetben elfogult!):

megyusz

Augustus apja a praetorságig vitte a birodalomban, Medgyessyé a Belkereskedelmi Minisztérium főosztályvezető helyettesi székéig, azaz mindketten középmagas vezetői tisztséget töltöttek be.

Augustust Octavianusnak becézték, Medgyessyt - ügynökmúltja miatt - D-209-nek (Római számokkal: D-CCIX). Medgyessy Rómában járt, amikor George W. Bush-sal beszélhetett egy NATO csúcson. (Annak idején a NATO szerepét a Római Birodalom töltötte be.)

A Római Birodalom egyébként már nem létezik, ahogy a Magyar Köztársaság sem.

További összefüggéseket a két történelmi kor és alak között a Matula Magazin találta meg anno.