Emberek! Gusztushúsz, kotmányunk ünnepe!

politika

Lázár János (miniszterelnöki miniszter, Fidesz)

„Szent István napja, Magyarország születésnapja, a magyar állam megszületésének szimbolikus dátuma az építkezésről szól.”

Lezsák Sándor (házalelnök, Fidesz)

„Szent István úgy csatolta Magyarországot a nyugati latin kereszténység táborához, hogy amit lehetett, megőrzött a korábbi magyar hagyományokból.”

Tóbiás József (elnök, MSZP)

„A mai állam nem demokratikus, hanem az önkény, az államkapitalizmus és a rendiség a sajátja.”

Semjén Zsolt (általános miniszterelnök-helyettes, KDNP)

„Korábban a magyar nemzet akarata az volt, hogy nem leszünk Moszkva gyarmata, és most nem leszünk más világhatalmi központoknak sem a befolyási övezete, gyarmata, alárendelt népe.”

Botka László (Szeged polgármestere, MSZP)

„A történelem kiemelkedő pillanatai a közös ünnepek, amelyek kifejezik az együvé tartozást, bizonyítékai annak, hogy egy ország, egy nép, egy város nem csupán emberek sokasága, hanem közös lélek, közös sors.”

Kósa Lajos (Debrecen polgármester, Fidesz)

„Amit Szent István véghezvitt, az példa nélküli az európai népek történelmében.”

Fazekas Sándor (megtekintő, Fidesz)

„A Kárpát-medence kenyere a magyarság összetartozását is jelképezi.”