Vádat emeltek V. László ellen

bűnügy

Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség a rendőrségi vesztegetési botrány során ismertté vált Vizoviczki László ügyeiben – derül ki a főügyész közleményéből, ami szerint a kiemelt jelentőségű ügyekben V. László és egyik társa mindkét ügyben vádlott.

Keresztes Imre azt írta:

„Az ügyészség 53 vádlottal szemben két vádiratot nyújtott be V. László és társai ügyeiben.”

A főügyészség korrupció elleni ügyek osztályán rendőrök és a NAV munkatársai bevonásával alakult nyomozócsoport 2012. február óta folytatott nyomozást a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján.

„A bűnszervezetben, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatti ügyben 33 vádlottal szemben emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség a Fővárosi Törvényszéken, közülük 9 személlyel szemben a bűnszervezetben történt elkövetés miatt is történt vádemelés.”

A bűnszervezetben, vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatti ügyben a főügyészség 22 vádlottal szemben emelt vádat a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsánál, közülük 9-en a vádhatóság szerint bűnszervezetben követték el tettüket. A két vádirat alapján összesen 331 bűncselekmény elkövetése róható a vádlottak terhére.

A legsúlyosabb bűncselekmények elkövetőire 5-től 25 évig terjedő szabadságvesztés büntetés szabható ki. A vádlottak között 7 volt rendőr (köztük 5 volt vezető beosztású rendőrtiszt), volt tűzoltó százados, pénzügyőr főhadnagy, egy önkormányzat köztisztviselője és egy közegészségügyi felügyelő található.

Vizoviczki László vádlott előzetes letartóztatásban van, és 4 vádlott lakhelyelhagyási tilalom alatt áll. (MTI)