Elsőre nem teljesen könnyen dekódolható plakátok jelentek meg Budapesten. BKV-megállók mellett hódít az óriásplakát is:
A megrendelő az idei parlamenti választásokra létrejött Zöldek Pártja, amit ugyan megvádoltak választási csalással is, mindez mégsem vette kedvüket, és beszállnak a jelek szerint az önkormányzati körbe is. Bár ez sem egyértelmű, mert plakátjukon túl sok minden nem utal az októberi választásokra, helyette van dörgölőzés az oroszokhoz, és tippünk szerint valami homályos utalás arra a kiszivárgott-lehallgatott beszélgetésre, amin a lengyel állami olajvállalat vezetője arról beszélt a lengyel pénzügyminiszternek, hogy mennyire szopta le Orbán Putyint. De ebben még csak biztosak sem vagyunk, bármi jobb interpretációt örömmel fogadunk kommentben!
A párt amúgy már tavasszal is óriásit ment, ők hozták be köztereinkre a "15 millió Trianontúlélő" kifejezést, és az Urán Viktor atommutyis plakát is az ő művük volt.