Új ebolajárvány tört ki

külföld

Ezúttal a Kongói Demokratikus Köztársaságban, a betegek pedig az eddigi információk alapján semmilyen módon nem kerültek kapcsolatba a nyugat-afrikai fertőzöttekkel. Vagyis ez egy új, a másik járványtól független kitörés. Az első fertőzött egy asszony lehetett, aki evett egy állat húsából, amit férje vadászott.

Az asszony meghalt, mielőtt az orvosok felismerték volna a betegségét, ezért a fertőzés tovább terjedt. Már legalább 13-an haltak meg.

A Kongói Demokratikus Köztársaság (az egykori Zaire) viszont lényegesen felkészültebb az ebola kezelésére, mint a nyugat-afrikai országok. Korábban hatszor is megjelent itt a járvány, a legutóbb 2012-ben, de eddig mindig kezelni tudták. (Vox, WHO)