Július elején készült egy törvénytervezet a Miniszterelnökségen, ami alapján hét évre visszamenőleg 15 százalékos adót lehetne kivetni az útépítő cégekre, minden közbeszerzésen elnyert munkájuk után. Az adónem egészen egyedülálló lenne a magyar gazdaságpolitika történetében: hiszen 2007-es bevételeket 15 százalékos kulccsal most megadóztatni egészen bizarr lépés volna. Az adókat általában előre illik meghatározni, és a jogbiztonsági szempontból erősen vitatott 2010-es szektoriális különadók is csak az adott év elejétől számolódtak.
Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára azt mondta, hogy a szerdai kormányülésen első olvasatban tárgyalták a javaslatot, és még nem született döntés róla. Korábban felmerült, hogy ne adónak, hanem bírságnak hívják a befizetési kötelezettséget.
Az ügy azért lett aktuális, mert a héten az Európai Bizottság megmondta, hogy mekkora büntetést akar kivetni az elmúlt hét év magyar útépítései után. A büntetés azt jelenti, hogy ennyi pénzt utólag megvonnának olyan útépítésektől, amelyek EU-s támogatásból készültek. A bizottságnak az a baja, hogy csak olyan cégek pályázhattak a közbeszerzéseken, amelyeknek az építkezéstől legfeljebb 50 kilométerre volt aszfaltkeverő telepük. Ezt a bizottság versenykorlátozásnak értékelte.
Az EU-s pénzből az elmúlt 7 évben utat építő cégek listája az elnyert támogatások sorrendjében a következő:
Nagyságrendileg a fent szereplő összegek 15 százalékát kellene hirtelen befizetniük ezeknek a cégeknek. Igen, a Közgépnek is, aminek tulajdonosa Simicska Lajos annyira magára vette az adó tervét, hogy július elején naponta több cikkben is kritizálta a tervet a szintén általa birtokolt Magyar Nemzet.
Az adó (vagy bírság) kivetése abból a logikából fakadna, hogy ezen építkezések miatt érkezik a 90 milliárdos büntetés. Csakhogy a bizottság által kifogásolt közbeszerzéseket nem a nyertesek, hanem a kormány szervei írták ki. Így megbüntetések elég bizarr ötletnek tűnik.
Már a kormány előtt az előterjesztés. Egy EU-s büntetést varrnának az útépítők nyakába. 15 százalékot kellene befizetni.
A Közgépet is sújtaná az útépítők különadója. A kormánypárti lap naponta új érvet dob be az adóval szemben.