"Az amerikaik elutasítják ezt a barbarizmust. Nem tudnak megfélemlíteni minket. Ezek a szörnyűséges tettek csak egységbe kovácsolnak minket. Harcolni fogunk a terroristák ellen, és mindenki, aki elköveti azt a hibát, hogy amerikaiakat bánt, meg foga tanulni, hogy nem felejtünk. A kezünk messzire elér, és igazságot fogunk szolgáltatni."
Ezt mondta Barack Obama, miután az IS már a második amerikai újságírót végezte ki. Obama Észtországban Toomas Hendrik Ilves észt elnökkel tartott közös sajtótájékoztatót, ahol Oroszország, és az IS is fontos téma volt. (Előbbiről később még beszél részletesebben.)
Obama nemrég ugyan még arról beszélt, hogy Amerikának "nincs stratégiája" az IS-szel szemben. Most viszont arról beszélt, a "cél az, hogy az IS ne jelentsen fenyegetést a régióban".
A nemzetközi közösséget segítségét kéri, különösen az arab közösségét, hogy segítsenek "izoláni a rákot", amit az IS jelent.