Elutasította a Raiffeisen Lízing Zrt. devizahiteles szerződésekkel kapcsolatos keresetét a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében.
Kedden az MKB, a K&H és a Takarékbank devizahiteles-perében is döntés született, az MKB és a Takarékbank beadványát elutasította a bíróság, a K&H ügyében pedig úgy döntöttek, hogy a bank szerződéses rendelkezései, amik lehetővé tették az egyoldalú szerződésmódosításokat, 2014. március 15. és július 19. között tisztességesek voltak. A K&H szempontjából ez
egyáltalán nem nagy győzelem,
hiszen az ítélet azt is jelenti, hogy ezt a négy hónapot leszámítva a bank szerződéses rendelkezései tisztességtelenek voltak.
Hasonló ítélet született a Cetelem Bank és az UCB Ingatlanhitel Zrt. devizahiteles perében is, a bíróság mindkét ügyben megállapított néhány nagyon rövid időszakot, amikor tisztességesen járt el a bank, de a fennmaradó időben az ítélet szerint tisztességtelen volt, tehát
a bankok szempontjából ezek az ügyek sem nevezhetőek győzelmeknek, ha ezt olvassa valahol, ne higgye el.
Azok a bankok is fellebbezhetnek az ítélet ellen, amik most részlegesen nyertek, és végül az ilyen, részleges győzelmekkel is mehetnek majd az Európai Unió Bíróságához (mint ahogy itt is írtuk), ahol valószínűleg nekik lesz igazuk, nem részlegesen, hanem teljesen.
Amire igazán figyelni kell, az inkább az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet pere, ami az Alkotmánybíróság elé kerül majd.