A nyilvánosság előtt kérlel választ az IS-től az elrabolt brit férfi családja

külföld
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

David Haines 44 éves brit állampolgár, segélymunkásként dolgozott, amikor Szíriában elrabolták. Jelenleg úgy tudni, hogy az Iszlám Állam (IS) fogságában van.

Haines családja most a nyilvánosság előtt kérlelte a terrorszervezetet, hogy lépjenek kapcsolatba velük. Erre azután kerítettek sort, hogy állításuk szerint egy ideje a szervezet már nem reagál a kapcsolatfelvételi kísérleteikre.

Az IS eddig két amerikai újságírót fejezett le, majd töltött fel erről videót az internetre. A legutóbbi, Steven Sotloff kivégzését bemutató videó végén pedig azzal fenyegetőztek, hogy Haines lesz a következő, akit megölnek.

A brit külügyminiszter, Philip Hammond azt mondta, hogy a brit kormány mindent elkövet, hogy megvédje Hainest.

Azt sem lehet kizárni, hogy Haines már rég halott, a terroristák ugyanis rendre jóval a gyilkosságok után töltik csak fel a felvételeket. Erre utalt korábban már egy amerikai kormánytisztviselő is. (BusinessInsider)

Kapcsolódó cikkek