A norvég metalegyüttes hihetetlenül részletes magyar Wikipedia-oldalán való megjelenés sorrendjében:
„Az együttes mindig elutasította a rájuk agatott black metal címkét, dalszövegeiket pedig a stílushoz kapcsolódó sátánizmus helyett a norvég tél és az északi természeti tájak inspirálják.”
„A sajtó sátánista black metalként hirdette a zenekart, de az együttes ezt az interjú során is megcáfolta, a zenéjét pedig »holocaust metal«ként definiálta.”
„Az albummal nemcsak a zenéje változott a zenekarnak, hanem a borítón lévő logó is, továbbá ez volt az első olyan anyaguk, amelynek borítóján nem a zenekari tagok, hanem egy mitológiai táj szerepelt középpontjában egy várral.”
„Zeneileg egy nagyon extrém mű született, melynek legfőbb jellemvonásai a szüntelen acsarkodás és a blastbeat tempók folyamatos használata.”
„A Metallus 5 csillagot adott rá az ötből, és dicsérte a dalokat, csakúgy mint a csatákról, északi, zord és fagyott királyságokról szóló dalszövegeket is.”
„Ezenkívül a norvég természeti tájak, a fagy, a hó és a tél egyaránt fontos szereplői az együttes szerzeményeinek.”
„A legtöbb szöveget Demonaz jegyzi, aki »Mighty Ravendark«ot, a Blashyrkh királyságot uraló óriás varjút, úgy jellemezte, hogy őt a félelem küldte, aki része a természetnek és varázslatos hangulatot tud teremteni maga körül.”