A Fidesz szigorítja a szexuális bűncselekményekre vonatkozó törvényt

SZEX

A büntető törvénykönyv (Btk.) szigorítására vonatkozó javaslatot nyújtott be a fideszes Selmeczi Gabriella és Bánki Erik, hogy ne évülhessenek el a gyerekekkel szembeni szexuális bűncselekmények.

A javaslatról a tervek szerint az őszi ülésszakban szavaz a parlament (a Fidesznek kétharmada van, szóval nagy vita nem lesz), így a köztársasági elnök még az idén kihirdetheti.

A javaslat szerint fokozott büntetőjogi védelmet kívánnak biztosítani a gyerekeknek és a kiszolgáltatott helyzetben lévőknek.

Mint írják, a közelmúlt sajnálatos eseményei bebizonyították, hogy „a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni legvisszataszítóbb, gyermekek vagy más kiszolgáltatott személyek sérelmére elkövetett bűncselekmények” esetében az elkövetés után több évtizeddel is felszínre kerülhetnek olyan információk, amik a tettesek felelősségre vonását lehetővé tennék. Így azért, hogy a jövőben az elévülés ne akadályozza az ilyen bűncselekmények elkövetőinek felelősségre vonását, az elévülési szabályok újragondolására van szükség – idézi a javaslatot az MTI.

Az indítvány a Btk. nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekményekről szóló fejezetével összefüggésben kizárná azoknak a bűncselekmények az elévülését, amiket 18. életévüket be nem töltött emberek sérelmére követnek el, és a büntetési tételük felső határa több mint 5 év.

Ugyanez vonatkozna azon súlyosabb minősítést megalapozó esetekre, amikor az elkövező hozzátartozója, nevelője, bármilyen hatalmi vagy befolyási viszonyban van a sértettel. A szigorítás alá esne a gyermekprostitúció kihasználása és a gyermekpornográfia minden esete, függetlenül a büntetési tételtől.

Selmeczi Gabriella korábban azt mondta: a 444.hu által feltárt S.-ügy (a diákjai szexuális zaklatásával vádolt egykori magyartanár ügye) irányította rá a figyelmet arra, hogy lehetnek olyan, gyerekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények, amiknél az elévülés miatt nem büntethető az elkövető.