Mégsem kerülnek a parlamentbe Kerényi alaptörvényhez rendelt festményei

KULTÚRA

Orbán Viktor furcsaságügyi mindenese, Kerényi Imre a Borsnak árulta el, hogy az eredeti tervekkel ellentétben mégsem kerülnek a parlamentbe azok a festmények, melyeket ő rendelt meg az alaptörvény illusztrációjaként, és amiken felbukkan lovasroham és gekkó és kaméleon is.

kerényi_imre

A tizenhat festmény, aminek darabja 1,6 millió forintjába került az országnak, a tervek szerint tavasszal került volna a parlamentbe, végül azonban Kerényi belátta, hogy nem oda valóak,

"az épületet tervező Steindl Imre még Munkácsy Mihály Honfoglalás című művét is ellenezte"

- mondta erről Kerényi.

Úgyhogy miután a festmények lassan befejezik az országos turnét, kis időre raktárba mennek, de a cél az, hogy Budapesten találjanak a számukra állandó helyet.

A 444.hu ezzel a cikkel most egyben szeretne bejelentkezni is: szerkesztőségünkben hatalmas, még kihasználatlan falfelületek vannak, ahol kényelmesen elférnének a képek, igény szerint akár iskoláscsoportokat is fogadnánk, ha meg kívánnák tekinteni a képeket. Ráadásul a kortárs absztrakt művészet eddig is jelen volt nálunk:

IMG_1387

IMG_1388

Címlapkép: AFP PHOTO / ATTILA KISBENEDEK