Űrliftet építene egy japán cég 2050-re

TECH

Az Obayashi vállalat nagyravágyó terveit most jelentették be. Nem kapkodják el a dolgot, negyven évet szánnak a munkálatokra. Ha pedig sikerrel járnak, az gyökeresen forgatná fel az űrutazást, egy ember feljuttatása ugyanis századannyiba kerülne, mint a jelenlegi, rakétás módszerrel.

És akármennyire is bizarr, scifiből kipattan dolognak tűnik mindez, egy 2012-es tanulmány már arra jutott, hogy az űrliftek tudományosan kivitelezhetőek, a szuperstrapabíró szén nanocsöveknek hála.

(via Obayashi Corporation)

A probléma ott kezdődik, hogy elég hosszú nanocsövet gyártsanak ahhoz, hogy felérjen az űrbe. Jelenleg ugyanis a cég saját bevallása szerint 3 centiméter hosszú csövet tudnak előállítani. Ezért japán kutatók sora a meghosszabbítás lehetőségein dolgozik, az országban még tudományos versenyt is kiírtak erre a feladatra. A cég vezetője, Yoji Ishikawa szerint 2030-ra meg fogják oldani ezt a problémát.

Amíg a csövek el nem készülnek,a Kanagawa egyetem tudósai már olyan robotautókon dolgoznak, amik képesek lesznek 96 ezer kilométernyire (a Hold-Föld távolság negyede) eljutni az űrbe.

A rakéta meghajtású űrhajókra persze a jövőben is szükség lenne, a távolabbi utak megtételéhez, de ezek akár a keringési pályákról is indíthatóak lennének, komoly üzemanyagot megspórolva, ha nem kéne minden alkalommal kitörni a Föld gravitációs mezőjéből.

A lift egyben lehetőséget teremthetne az űrturizmus felfuttatására: bármennyire is óriási élményről van szó, egyelőre kevesek megfizethetetlen kiváltsága a körbenézés a világűrben.

Ishikawa is tudja, hogy sok van még hátra addig, és szerintem egy cég nem is lesz képes ezt kivitelezni, egy ekkora projekthez nemzetközi összefogásra lesz szükség. (ABCScience Alert)