Kedden Czunyiné Bertalan Judit köztöktatásért felelős államtitkárt kapta el az RTL Híradó. A sokat kritizált Klebelsberg Intézményfenntartó Központ működéséről kérdezték. Ez az az intézmény, ami még az előző ciklusban, Hoffmann Rózsa államtitkársága idején átvette a magyar iskolák irányítását.
Az RTL Híradó riportjának első felében a kormányzati politikusok korábbi sikerekről szóló nyilatkozatait állítják szembe a mostani véleményekkel, amikben már nyíltan kritizálták az eredetileg épp általuk erőltetett iskolafenntartási átalakítást. Miután több tüntetés is ellenezte a változtatásokat, tanárok tömegei fejezték ki elégedetlenségüket, és a KLIK vezetője is távozott a posztjáról, a kormány most azt tervezi, hogy valahogy
visszaalakítja a rendszert.
Hoffmann Rózsa már azt mondja, hogy az összes tankerületet lehetetlen egy központból irányítani, Czunyiné Bertalan Judit szerint pedig akár még ebben a tanévben benyújthatják azokat a törvénymódosításokat, amik újra megerősítenék a helyi vezetést az oktatásirányításban.
De hogy pontosan hogyan alakítják a KLIK működését, azt még nem tudni.