Lopni az tud, aki profi - mondja egy hangfelvételen a baloldali képviselőjelölt

POLITIKA
Garabits Károly, ebből a videóból

"Idióta Hunvaldéknak megmondtam: lopni az tud, aki profi a szakmájában, az amatőr az megbukik. Érted? És még egy, előre nem fogadunk el pénzt."

Többek között ezt mondja egy hangfelvételen Garabits Károly, aki az Együtt-MSZP-DK közös jelöltje a VII. kerület 12. választókerületében. A felvétel 2012-ben készülhetett és a Magyar Nemzet tette közzé kedden.

Garabits arról is beszél, hogy megütötte Hunvaldot, és olyan is volt, hogy valaki hatmillió forinttal adósa maradt, ezért pedig úgy állt bosszút, hogy a VI. kerületben szólt az egyik önkormányzati cég vezetőjének, „Pistinek”, hogy ne adjon neki munkát.

Garabits az MSZP mellett korábban a Fideszt is megjárta, ahol VII. kerületi alelnök volt, és ahova Deutsch Tamás ajánlásával került be.