A kormánynak október 15-én kellene benyújtania a jövő évi költségvetési törvény tervezetét a parlamentnek, de ha elfogadják Lázár János már benyújtott módosító indítványát, akkor idén ez a dátum október 30-ra tolódhat. Ez azt jelenti, hogy a Költségvetési Tanács sem kapná meg a tervezetet az önkormányzati választások előtt.
A kormány egyelőre titkolózik a 2015-ös költségvetéssel kapcsolatban, Varga Mihály azonban a Napi Gazdaság keddi konferenciáján két fontos dolgot is mondott a tervezetről. Varga szerint
Idei adatok szerint az államháztartás kiadásai jelenleg a GDP 49,8 százalékán állnak, és a szám az előrejelzések szerint idén 50,6 százalékra emelkedik. A miniszter által javasolt csökkentés tehát GDP arányosan majd 4,8-5,6 százalékpontos mínusz lenne. A Napi.hu számításai szerint
ez 1700 milliárd forintos megszorítást jelent.
Összehasonlításképp: Bokros Lajos a 90-es évek közepén két év alatt ért el az akkori GDP 5 százalékának megfelelő hiánycsökkentést.
Varga ugyan utalt arra, hogy a megszorítási célokat lépésekben érné el, ha hároméves ciklusban gondolkodik, az is több mint 500 milliárdos kiadáscsökkentést jelent évente. (Napi.hu)