A tegnap este futott körbe a hír, miszerint ajurvéda tanszék lesz a Debreceni Egyetemen, ráadásul először Európában. Szilvássy Zoltán rektor szerint:
a nyugati orvostudomány nem tud mit kezdeni a krónikus betegségek megelőzésével, rehabilitációjával, nem tudja a választ arra, hogyan kell megőrizni az egészséget, míg az ötezer éves ajurvéda mindezt tartalmazza.
Ez egy elég konkrét állítás, így viszonylag könnyen lehet ellenőrizni az igazságtartalmát. A fellelhető irodalom, azonban finoman szólva sem fest annyira rózsás képet, mint az a rektor szavaiból kibontakozni látszott:
Talán nem meglepő, hogy a Semmelweis Egyetem után, a DE is gyorsan felkapaszkodott az alternatív orvoslás jól futó szekerére, ugyanakkor ez természetesen nem magyarázza meg teljesen, hogy pontosan mi lehetett a dolog mozgatórugója. A tavaly vitatott körülmények között kinevezett Szilvássyról, életrajza és publikációs listája szerint, ugyanis egyáltalán nem mondható el, hogy ne lenne (lehetne) fogalma a modern orvoslás és kutatás mibenlétéről és ne láthatná mennyire nem felel meg ennek az ajurvéda. Ettől persze még bizarabbá válik a dolog, még érthetetlenebbé, hogy miért mondta, amit mondott.