Felrobbantotta magát egy kurd merénylőnő, halálba vitte az IS katonáit is

külföld

Felrobbantotta magát az Iszlám Állam katonáinak egyik állásánál egy kurd nő vasárnap. Nem tudni, hány áldozata volt, csak annyit, hogy vele együtt többen meghaltak.

A merényletet Kobane város közelében követte el. A város Észak-Szíriában van, nagyon közel a török határhoz, és az Iszlám Állam (IS) fegyveresei már régóta próbálják elfoglalni. A várost főként kurdok lakják, akik közül közel kétszázezren kerestek menedéket a harcok elől Törökországban.

Az USA légicsapásokkal igyekszik visszaszorítani az IS fegyvereseit, a várost védő kurdok szerint azonban ez nem elég. Ők jobb fegyvereket akarnának, és azt kérik az IS-t támadó szövetségtől, hogy így is segítsék őket.

Öngyilkos merényleteket eddig nem alkalmaztak a kurdok. Ez inkább az IS-re volt jellemző, például Bagdadban. (al jazeera)