Hatalmas győzelmet arathat az IS (korábban ISIS): úgy tűnik, még ma elfoglalhatja Kobanit, a szír-török határ mentén fekvő kurd nagyvárost.
Az IS csapatai vasárnap már behatoltak a körülzárt városba, ahol most már utcai harcok dúlnak. Az IS előretörését az amerikai légicsapások sem tudták megállítani.
A helyi kurd harcosok szerint az IS harcosainak éjjellátó eszközeik is vannak, így a mesterlövészeik éjjel hatákonyan akadályozták a védők újraendeződését. A kurdok azt is mondják, hogy szárazföldi erősítés nélkül a légicsapások ellenére sincs esélyük megvédeni a várost, amiből most már a menekülő útvonalakat keresik.
Kobani elfoglalása nagy győzelem lenne az IS-nek, amely így közvetlen összeköttetést teremthetne a török határ és a nyáron kikiáltott kalifátus fővárosa, Raqqa között, meghódítva egy száz kilométer széles területet.
A környékről ezrével menekülnek a kurdok a szomszédos Törökországba, ahol a helyi kurdok több helyen is összetűztek a határ mentén a török rendőrökkel, akik könnygázzal próbálják oszlatni a tömeget. (Via CNN, CNN)