A Microsoftnak és a kormánynak van egy közös programja, amiben ingyen laptopra lehetett pályázni. Most 17 ezer gépet osztottak így ki. A nyertesek egy számítástechnikai képzésen is részt vehettek. Az eddig négymilliárd forintba kerülő program újabb hátrányos helyzetű régiókkal egészül majd ki. A Microsoft közleménye szerint a pályázat nyerteseinek 40 százaléka 45 év feletti, a kismama vagy megváltozott munkaképességű, több mint harmaduk pedig hátrányos helyzetű diák.