Elütötték Váradi Andrást, az alcsúti juhászt

baleset

CIKKÜNK MEGJELENÉSE ÓTA VÁRADI BELEHALT SÉRÜLÉSEIBE

Alcsútdoboz határában, a 8106-os úton, a 16-os kilométerszelvényben este 8 órakor egy férfit gázolt el egy arra közlekedő autó – írta meg a police.hu, ami szerint a helyszíni szemle idején az út érintett szakaszát lezárták a rendőrök, kerülni Alcsútdoboznál és Etyeknél lehet.

Úgy tudjuk, Váradi Andrást, az alcsútdobozi juhászt ütötték el, ezt Pápa Levente, az Együtt politikusa is megerősítette. Egyelőre még nem tudni biztosat, de Váradit állítólag egy osztrák rendszámú autó ütötte el, és egy székesfehérvári kórház sürgősségi osztályára vitték. Állítólag életveszélyes állapotban van, de ezt sem erősítették meg.

Horváth Sándor, az Együtt bicskei listavezetője azt mondta a hvg.hu-nak, hogy beszélt Váradi András feleségével, aki azt mondta, hogy a férje a saját autójával járt Alcsútdobozon plakátozni, és amikor ment haza a tanyára, lecsúszott a létra az autójáról. Megállt, hogy visszamenjen érte, ekkor gázolta el egy külföldi rendszámú autó.

Fotó: Botos Tamás

Az ellenzék arca

Váradi András az a juhász, aki tüntetéseket szervezett Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester ellen, miután a föld, ami évtizedekig a családjáé volt, Orbán Viktor barátjáé lett. A juhász egy trágyaperben első fokon nyert is Mészáros cége ellen.

Váradi az Együtt polgármesterjelöltje Alcsútdobozon, a miniszterelnök szülőfalujában. Miután erről beszámolt az RTL Klub híradója, a megmaradt földjére ismeretlenek kombájnnal hajtottak fel, és tettek kárt a vetésében.

varadi_andras_felcsut_2