Orbán csak nyer és nyer

POLITIKA
Fotó: Tuba Zoltán / Képszerkesztőség

„A magyar miniszterelnök, Orbán Viktor kiterjesztette dominanciáját a magyar politika fölött, elverte ellenfeleit az országos önkormányzati választásokon.” A Bloomberg tudósítása első mondatában már a szóhasználatával is üzen:

a domination és a trouncing (ezt fordítottam elvertének) szokatlanul erős, inkább sportcikkekben felbukkanó kifejezések.

Orbán győzelmi beszédéből azt emelték ki, hogy „három győzelem után mondhatjuk, hogy Magyarország erős ország, mert minden egyes szavazással olyan egységet mutatott, ami ritka Európában”.

A tudósításban újra előkerültek a tusványosi beszéd részletei az illiberális államról. De a cikk kevésbé szólt a magyarországi demokrácia, mintsem a gazdaság állapotáról. Azt írják, hogy Orbán, aki a tavaszi választások óta nem ismertette konkrét terveit, hétfőn parlamenti beszédet tart, ami után kétnapos rendkívüli kormányülés kezdődik.

Ennek témája a 2015-ös költségvetés lesz. És az, hogy hogyan lehetne elkerülni, hogy az Európai Unió újraindítsa a túlzottdeficit-eljárást, ezúttal az államadósság túl magas szintje miatt.

Az EU prognózisa szerint a GDP 0,9 százalékát kitevő megszorításra lehet szükség, amit viszont Orbánék vitatnak, mondván az idén várható 3,1 százalékos gazdasági növekedés segít majd csökkenteni az államadósságot - ami júliusban már a GDP 85 százaléka volt.

Magáról a választásról nem sokat írtak. Az eredmények ismertetésén túl megjegyzik, hogy a Fidesz a baloldal megosztottságának haszonélvezője volt.

Az AP a Jobbik előretöréséről ír, megjegyezve, hogy a párt igyekszik elhatárolni magát korábbi cigányellenes és rasszista kiállásától.

Ebben a cikkben is megemlítik, hogy a Nyugatot aggasztja, hogy Orbán a jogvédő csoportok zaklatásával igyekszik megerősíteni a hatalmát, amit azzal véd, hogy ezek a csoportok fizetett politikai aktivisták, amelyek külföldi érdekeket képviselnek.

Ebben a tudósításban a tusványosi beszédből az autoriter országok, Oroszország, Kína, Törökország és Szingapúr dicsőítését emelték ki.