Kim Dzsongun mégis életben van, és még mindig diktátor

külföld

Kim Dzsongun szeptember 3. óta nem jelent meg nyilvános rendezvényen, épp ezért járták be az elmúlt hetekben a világsajtót a haláláról, a lemondásáról és a lemondatásáról szóló találgatások. Most az észak-koreai média jelentette, hogy a diktátor

„helyszíni útmutatást adott” egy új, tudósok számára épült lakóparkban.

(AFP)

Az eseményről szóló sajtóközlemény kedden jelent meg, de arról nem írtak, hogy a látogatást pontosan mikor tette a vezető. A helyszínen képek is készültek, amin látszik, hogy Kim az öltönyös jegyzetelők mellett új kísérővel gazdagodott: egy bottal.

(AFP)

Ez azért fontos, mert a diktátor egészségi állapota régóta találgatások tárgya, korábban volt már rá példa, hogy sántított néhány rendezvényen. Megfigyelők szerint ezt köszvény vagy csípőízületi problémák okozhatják nála.

(AFP)

Mivel Kim látogatásáról videó nem készült, a képek alapján nem lehet megmondani, pontosan hogyan sántít (ha sántít egyáltalán), és abból milyen egészségügyi problémára lehet következtetni. Valami baja mindenképp van, a médiában ugyanis eleve rossz közérzetével indokolták a nyilvánosságtól való távolmaradását, és egy Kimhez hasonló diktátor csak a legvégső esetben áll nyilvánosság elé 32 évesen bottal, hiszen számára létfontosságú, hogy megjelentése mindig erőt sugározzon.

(AFP)

A képek elemzők szerint arról is tanúskodnak, hogy még mindig Kim Észak-Korea első számú vezetője. Egy ilyen lakóparkban pont az olyan tudósok laknak, akik az észak-koreai háborús technológiát fejlesztik, ezt a területet pedig mindig a vezető felügyelte.

(AFP)

(via BBC)