Szakad a Fidesz Szegeden

Tbg
Egyéb

A csúfos választási vereség nemhogy összerázta volna a pártot Csongrád megye fővárosában, éppen ellenkezőleg: csupán öt fővel alakult meg a városi közgyűlésben a Fidesz frakciója, pedig 9-en kerültek be a testületbe, ebből 6-an pártlistáról, 3-an egyéniből. A baloldal (MSZP-DK-EGYÜTT-STB) ehhez képest 17 fővel képviselheti magát.

Minderről a Délmagyar számolt be.

(Fotó: Kelemen Zoltán Gergely/MTI)

Az ötfős frakció tagjai: Bródi János, Kothencz János, Mihálffy Béla, Kosik Dénes és Nógrádi Tibor, közülük ráadásul csak két fő a párt tagja. Botka kihívója, Kothencz János például nem, így a párt szabályzata szerint nem is ő lett a frakció vezetője, hanem az ismeretlen, de Fidesz-tag Bródi János.

A lap szerint a háttérben a régi és az új, Kothenczhez kötődő fideszesek belháborúja áll, és ezért farolt ki tulajdonképpen a párt helyi rész Kothencz mögül. Részletek a lapban. (Délmagyar)