Havonta több milliót bukik a főváros, amiért kidobta helyéről a Sirályt

Budapest

Az alternatív kocsma és kultúrközpont hosszú éveken át működhetett a Király utcában, de tavaly megelégelte az áldatlan állapotokat (mármint hogy egyáltalán létezett a hely) a főváros, és lépett. Az ingatlan azóta üresen áll, és mint most a vs.hu cikkéből kiderült, hiába ígértek a tulajok havi egymilliós bérleti díjat is a fővárosnak, nem maradhattak.

A hivatalos okok között az épület veszélyes állapota és a rendezetetlen tulajdonviszonyok álltak, de számíthatott az is, hogy elég elterjedt volt az a vélekedés politikusok körében, hogy a Sirályban szerveztek meg több ellenzéki akciót, például a Fidesz-székház elfoglalását is.

Az üresen álló kétemeletes ingatlanra idén augusztus 11-én írt ki bérbeadási pályázatot a fővárosi vagyonkezelő. E szerint a minimumajánlat 1,2 millió forint havonta kell legyen, és előnyt élveznek azok a pályázók, akik kulturális tevékenységet végeznének. Azaz hasonló feladatokat látnának el, mint a Sirályt üzemeltető Marom tett. Ők azóta egy új helyet húztak fel Auróra néven a VIII. kerületben.

A pályázatra összesen egy jelentkező akadt, de azt a jelentkezést a vagyonkezelő érvénytelenítette. Hamarosan új kiírás várható. Az épületre jelenleg is két biztonsági őr vigyáz, a nap 24 órájában. A vs.hu megérdeklődte ennek az árát, ebből derült ki az, hogy havi 1,8 millió forintért, eddig tehát összesen 35 millió forintért őrzik azt az üres épületet, ahonnan kidobták a bérlőket tavaly.