Jövőre megadóztatják az internetet

gazdaság

Úgy tűnik, a kormány megtalálta azt a területet, ahonnan még le lehetne szívni néhány milliárdot a magyar fogyasztók pénztárcájából.

Az internet-előfizetéseket.

Ezért jövőre kiterjesztik a távközlési különadót az internetszolgáltatókra is, derült ki a nemzetgazdasági miniszter mai sajtótájékoztatójából. Ha ezt a mostani formában teszik, az azt jelenti, hogy az évi 500 millió és 5 milliárd forint feletti árbevételt hozó cégek a bevételük 4,5 százalékát, az 5 milliárd feletti bevételt termelő cégek a 6 százalékát kötelesek befizetni az államkasszába. Amit szinte bizonyos, hogy a több oldalról is (gyenge kereslet, romló jövedelmezőség, eleve magas adók) sanyargatott szolgáltatók nem fognak lenyelni – még akkor sem, ha ezt, mint Varga Mihály elmondta, leírhatják a társasági adójukból.

Tehát átterhelik a fogyasztókra, akik így jövőre nagy biztonsággal számíthatnak majd arra, hogy néhány százalékkal drágul az előfizetésük.

Ez könnyen egy újabb olyan adóvá válhat, ami látszólag a rugalmatlan nagyvállalatokat sújtja, de valójában szinte problémamentesen áthárítható a magyar fogyasztókra. Ilyen volt korábban a chipsadó ("népegészségügyi termékadó") vagy a csekkadó ("pénzügyi tranzakciós illeték") is. Miközben a magyar fogyasztókra már most Európa legmagasabb, 27 százalékos áfakulcsa nehezedik. A kormány egyébként nem is tagadja, hogy itt a fogyasztás megadóztatása a cél, mivel az adóterjesztésének indoka az, hogy

a kormány úgy találta, hogy egyre többen telefonálnak ingyen az interneten.

Frissebb: a törvény szövegéből kiderül, hogy nem a bevételre, hanem az adatforgalomra szabják ki az adót. A mértéke is elég nagynak tűnik elsőre: minden gigabyte után 150 forintot kell fizetnie a szolgáltatónak.